Keresés a blogban

MERSZ H.Ring 08,18.

Némi kiegészítés utólag
(Előre is elnézést, de nem tudom a neveket, nickeket.)

Tegnap az utolsó MERSZ estén beszélgettem a képen hátul látható 900RR pilótájával és kiderült a sárga 600-as nastro-s csaj a barátnője. Ami ugye klassz dolog, de nem tartozik se rám se a nagyérdemű motorosokra se. Az viszont már érdekes adalék hogy tévedtünk akik azt latolgattuk, hogy valyon a 600assal a csaj tényleg megfogta a 900rr-t, és hogy körökön keresztül meccseltek. A feltételezés az is maradt, mert mint kiderült a csinos hölgy valóban rendesen kerülgeti a pályán mozgó "bólyákat" versenyző létére,  de ez a session egyszerű családi vonatozás volt. Gyorsan hozzáteszem: szeretnék én úgy vonatozni, mint Ők tették, de ez egy másik történet. Az viszont ide tartozik, hogy így alkalmam volt elmondani nekik hogy mennyire tetszik amit a pályán produkálnak, és hogy hümmögünk elismerően jópáran a csaj vehemenciáján. Személyes megjegyzésként hozzátéve, hogy a szervizútról fotózva gyakran az volt az érzésem, hogy mintha kifejezetten élvezné a pályamotorozást. Persze lehet hogy csak beleképzelem, mert megszoktam, hogy a csajok többnyire fura pózban,  görcsösen keresgélik a megfelelő fokozatot, féktávot, kanyarsebességet, stb.
Ennyi elég is lesz a fényezésből, mert még megsértődnek a többiek, és akkor jajj mi lessz :D
Azt még tegyük hozzá, hogy évről-évre nő a csajok részvételi aránya. Ami örvendetes módon hat a pohosabb srácokra. Úgyértem sokkal jobban behúzzák a hasukat...
Viccet félretéve: tényleg vannak páran, akik rendesen odarakják magukat, és nem csak pipiskedni jönnek ki a csili-vili gépeikkel.

Jut eszembe, emlékeztek arra kis kawás csajra, aki a mult évben gyakran kint volt és zokszó nélkül rótta a köröket?




09.08.18. képek
#1, #2 #3 #4 #5 egyéb képek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése